Híreink

TEIT polgármestereinek szakmai tanulmányútja Oroszországban

2014 decemberében a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT) és az „Atomerőművek Elhelyezésére Szolgáló Területek Egyesülete”(ATR AESZ) együttműködési megállapodást kötött, ahol megegyezés született, hogy a két hasonló célú egyesületnek érdemes lenne együttműködnie, tapasztalatait kicserélve, közös akciókat, rendezvényeket szervezve. Az „ATP AESZ”-t 2012-ben hozták létre (hivatalosan 2013 februárjában regisztrálva az Orosz Igazságügyi Minisztériumban) azzal a céllal, hogy egyesítse a Roszenergoatom Konszern és a helyi önkormányzatok erőfeszítéseit, továbbá a tapasztalatcserét a szociális-gazdasági és infrastrukturális fejlesztés kapcsán létező kérdésekben az oroszországi atomerőművek környezetében elhelyezkedő területeken, azok biztonságos működésének bemutatásával.

A követendő példák megismerése céljából 3 fős TEIT polgármesteri delegáció tett látogatást Novovoronyezsben május 18-21. között.

teit-orosz-4

Az igen gazdag szakmai program Moszkvától mintegy 530 km-re fekvő Novovoronyezsben zajlott. Itt épül a novovoronyezsi II. kiépítés, melynek keretében két darab AES-2006 típusú 3+ generációs 1200 MW teljesítményű villamosenergia-termelő egység építése zajlik. Az orosz atomóriáshoz tartozó cégcsoport, az oroszországi atomerőműveket üzemeltető Roszenergoatom 2007-ben indította el a novovoronyezsi fejlesztést. A Paks II. számára is referenciaként szolgáló blokktípus az első VVER-1200-as nyomottvizes reaktor a világon.

A TEIT polgármesteri grémiuma azon kérdésekre kereste a válaszokat, hogy a települési együttműködést szolgáló infrastrukturális beruházások (óvoda, iskola, egészségügy, stb.) esetében milyen stratégiát kell folytatni, milyen elvárásoknak kell megfelelni az atomerőmű bővítése kapcsán. Ennek keretében megtekintették Novovoronyezs egyik óvodáját, általános iskoláját, sportcsarnokát, energetikai kollégiumát és Egészségügyi Központját. Az atomerőmű bővítése jó hatással van a város intézményeire, felújítások, átalakítások, bővítések szolgálják a negyvenezer fős város lakóinak kényelmét. Ezt követően került sor az erőmű rövid megtekintésére, melynek során sok hasznos információhoz jutott a delegáció: az építés során a legfontosabb elvárás a térségi munkaerő bevonása. Jelenleg 7000 fő dolgozik a területen, melynek 60%-a Voronyezs megyéből származó helyi munkaerő. A dombtetőn lévő parkolóból jól áttekinthető volt az optimálisan kialakított dupla blokkos rendszer, és volt alkalom megismerkedni a 173 méter magas hűtőtornyokkal. Megnyugtatónak tűnt, hogy olyan új megoldások teszik még biztonságosabbá a működést, amelyek nem függenek emberi beavatkozástól és nem igénylenek külső energiabetáplálást.

teit-orosz-2

Az atomerőmű megtekintését követően önkormányzati megbeszélés következett, ahol az atomerőművek szomszédságában fekvő települések polgármesterei osztották meg tapasztalataikat, „jógyakorlataikat”. Novovoronyezs polgármestere elmondta, hogy a település ezer szállal kötődik az atomerőműhöz. A város jövője az újabb blokkok építésében rejlik, igyekeznek minden tekintetben megfontoltan együttműködő partnernek lenni. Az együttműködés természetesen kölcsönös, hiszen a város biztosítja az üzem dolgozói számára a minőségi életfeltételeket. Kiemelte, hogy a város széles körű lehetőségekkel rendelkezik az oktatás- és egészségügy, a kultúra és a sport területén. Bíztatta magyar kollégáit, hogy higgyenek az atomipar jólétet biztosító jövőjében. Voronyezs megye főkormányzó-helyettese és munkatársai hosszasan válaszoltak a polgármesterek záporozó kérdéseire.

teit-orosz-3

Voronyezs és Novovoronyezs között félúton a küldöttség megállt egy csendes, lakóhelyektől távoli vidéken, ahol vadvirágos domboldalak között húzódik meg a Magyarok Emlékhelye. A szépen megépített és karbantartott helyen, fekete márványtáblákon a II. világháborúban ezen a helyszínen elesett és azonosított több tízezernyi magyar katona nevét vésték fel. A háttérben békésen kanyarog a Don, a túlparton pedig az orosz katonák emlékhelye teljesíti ki a történelmet. A polgármesterek itt helyezték el a megemlékezés koszorúját.

A TEIT küldöttsége a hazafelé vezető úton értékelte a szakmai utat és az ott hallottakat. Egyértelműen megállapították, hogy jelentősen gazdagodott a tudásanyaguk az atomerőművek jövőjének tekintetében.

teit-orosz-1

(Thuróczy Zsuzsanna)