Híreink

Jó gyakorlatként került bemutatásra a TEIT tevékenysége a nemzetközi konferencián

„Nukleáris Biztonság: Európa jövőjének biztosítása” elnevezéssel két napos szakmai konferenciát tartottak Budapesten a Francia Nagykövetség és a Francia Intézet szervezésében április közepén.

A rendezvény az atomenergia jövőbeli alkalmazásának lehetőségeit vizsgálta a nukleáris biztonság, a radioaktív hulladékok elhelyezése, illetve a társadalmi elfogadottság témakörökben.

A francia és magyar nukleáris szakmai szervezetek képviselői mellett a szabályozó hatóságok és a civil szféra képviselői is tájékoztatást adtak tevékenységükről. A konferencia második napján az atomenergia elfogadottsága volt a középpontban. Francia, magyar és szlovák előadók mutatták be az egyes országok gyakorlatát.

A paksi atomerőmű körüli Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT) több mint 30 évre visszatekintő munkássága jó példaként került bemutatásra.

Dohóczki Csaba az Európai Nukleáris Létesítmények körüli Önkormányzatok Csoportjának (GMF) alelnöke előadásának első részében a nemzetközi szervezetet mutatta be. A tájékoztató második részében a Paksi Atomerőmű körüli önkormányzati társulás, a TEIT működéséről szólt. Kiemelte, hogy a TEIT 30 éves működése során korrekt kapcsolat alakult ki a paksi helyszínen található nukleáris létesítmények üzemeltetőivel az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-vel és a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft.-vel. Hasonlóan jó együttműködésre törekednek az új atomerőművi blokkok megépítéséért, beüzemeléséért felelős Paks II Zrt-vel is.

Az atomerőmű közelében magas a lakossági elfogadottság, mivel a lakosság jóval több információval rendelkezik a létesítmények tevékenységéről az üzemeltetők és a TEIT társulás kommunikációjának köszönhetően is.

Az atomenergetika jövőbeli alkalmazásával kapcsolatban az érintett országok pozitívan tekintenek a jövőbe. Felfutást várnak az elkövetkező évtizedekben, de ehhez mindenképp szükséges a szakember képzés megerősítése, az iparág vonzóbbá tétele a fiatal generációk számára, valamint a nagyaktivitású radioaktív hulladékok végleges elhelyezésének a megoldása.

Az érintett lakosság tájékoztatása, a döntéshozatali folyamatokba történő bevonása, az átláthatóság biztosítása az alapja a biztonságos üzemeltetés mellett a lakossági elfogadásnak.

Az előadás itt tekintheő meg.