Híreink

GMF konferencia Svédországban

2016. június 1-3. között Svédországban a Forsmark atomerőműben tartotta nemzetközi konferenciáját a GMF szervezet (Nukleáris Létesítmények közelében található Európai Önkormányzatok Csoportja). A rendezvényen közel száz önkormányzati vezető vett részt többek között Belgiumból, Finnországból, Litvániából, Németországból, Spanyolországból és Szlovákiából. Magyarországról mind a négy, tervezett és üzemben levő nukleáris létesítmény közelében található társadalmi tájékoztató társulás részt vett a kétnapos eseményen. A nagy érdeklődést jól mutatta, hogy a NymTIT, ITET, TEIT és TETT képviseletében több mint húsz polgármester és önkormányzati tisztségviselő volt jelen. Ami többek között annak köszönhető, hogy az atomerőmű telephelye mellet található a kis- közepes aktivitású végleges radioaktív hulladéktároló, valamint ezen a helyszínen kívánja Svédország kialakítani a végleges nagy aktivitású radioaktív hulladéktárolót is. Így a helyszín jó lehetőséget nyújtott a nukleáris technológia megismerésére, de ami legalább ennyire fontos a konferencia során közvetlenül lehetett tapasztalatot gyűjteni a lakossági-kapcsolattartás és kommunikáció svédországi gyakorlatáról.

gmf-svéd-1

Svédországban több évszázados hagyománya van a lakosságnak a döntéshozatalokba való bevonásába és a svéd állampolgárok élnek is jogukkal, hogy beleszóljanak az őket érintő döntések megszületésébe. Ezt nemcsak nemzeti szinten, de nemzetközi fórumokon is megteszik. Néhány évvel korábban svéd polgármesterek kezdeményezték azt, hogy kezdődjön dialógus a radioaktív hulladékok végleges elhelyezése témában. Azóta a GMF szervezet konferenciáin helyet és időt biztosít arra, hogy a tagok megvitathassák az adott témában történt fejleményeket.

A konferencia első napján a svéd nukleáris helyzettel ismerkedhettek meg a résztvevők. Előadást hallgattak meg a svéd nukleáris ipar helyzetéről és a kihívásokról. Külön előadás keretében képet kaphattak az Oskarshamn atomerőmű két blokkjának tervezett leállításáról és leszerelési folyamatáról. A kiégett kazetták jelenlegi tárolási technológiájáról és a tervezett végleges tároló kialakításáról is tájékoztatást kaptak a vendégek. A délután során üzemlátogatásokra került sor. A résztvevők több csoportban látogatást tettek a forsmarki atomerőműben, a kis és közepes aktivitású felszíni alatti tárolóban, megtekintették a hűtővíz csatornát, ahol a tengerbe ömlik az erőműben felhasznált hűtővíz.

gmf-svéd-2

A nap végén a hivatalos vacsora során lehetőség nyílt az addig szerzett tapasztalatok megosztására és kérdések megfogalmazására.

A második napon a tagtársulások számoltak be tevékenységükről. Országonkénti bontásban a bemutatták tevékenységüket majd fórumra került sor, ahol megvitatták az egyes gyakorlatokat.

A kétnapos rendezvény kitűnő alkalmat teremtett arra, hogy az érintettek tapasztalatot cseréljenek, megismerjék és összehasonlítsák az egyes országokban kialakult gyakorlatokat a nukleáris létesítmények és az önkormányzatok között.

(Dohóczki Csaba)