Híreink

Megtartotta alakuló ülését a társulás

2024. október 15-én  – a választásokat követően – megtartotta a társulás alakuló ülését Kalocsán. A társult települések egyhangú döntéssel választották elnöküknek Dr. Bagó Zoltán, Kalocsa város polgármesterét és alelnöknek Gáncs István Tengelic község polgármesterét.

Az ülésen tisztújításra került sor a Pénzügyi és Ellenései Bizottságban is, amelyben a jövőben Bordács József látja el az elnöki poziciót, tagként Nagy László és Vargyas László segítik munkáját.

A TEIT szakmai feladatát biztosító Ellenőrzési Bizottság tagújítása is megkezdődött, a polgármester tagok közül az elnöki tisztséget továbbra is Baksa Ferenc látja el, tagoknak a társulás Kirnyákné Balogh Máriát, Bedi Gyulát, Schweigert Györgyöt és Rácz Norbertet választotta.

A társulás fejlesztési feladatainak összehangolására háromtagú Fejlesztési Bizottságot hozott létre melynek elnöki pozicióját Romhányi Károly látja el, szakmai munkáját Bedi Gyula és Fekete Csaba polgármesterek segítik.