Az atomerőmű körüli lakosság széleskörű tájékoztatása érdekében partneri megállapodást kötött a TEIT Madocsával, Györkönnyel és Dunapatajjal. Az erről szóló szerződést Pakson, az Erzsébet Nagy Szállodában írták alá. A megállapodás szerint a Társadalmi Ellenőrző Információs és Településfejlesztési Társulás kiterjeszti működését a három partnertelepülésre, amelyek külön szerződés keretében a feladatok finanszírozására, fejlesztésre felhasználható összeghez is jutnak a TEIT-en keresztül. Dr. Bálint József elnök emlékeztetett, hogy a társulásnak 2018-ig szóló szerződése van a paksi atomerőművel, amelynek tevékenységét, illetve az ahhoz kapcsolódó tájékoztató és információs feladatokat érinti a partneri megállapodás. – Kerestünk egy jogi megoldást, ami lehetővé teszi, hogy ez a három település a paksi atomerőművel kapcsolatos tevékenységek részese legyen – fogalmazott az elnök.
Az egyezség értelmében a társulás vezetői szükség szerint, de legalább félévente találkoznak partner községek polgármestereivel, tájékoztatást adnak az aktualitásokról és a tervekről. A jövőben Madocsára, Györkönybe és Dunapatajra is eljuttatják a TEIT hírlevelét, egyéb bemutató anyagait, amelyek terjesztését segítik az önkormányzatok. A társulás kiemelt közösségi programjaira, így az évente ismétlődő TEIT Napra meghívást kapnak a partnertelepülések önkormányzati küldöttségei is. A szervezet igény szerint segíti az atomerőművel, környezetének ellenőrzésével kapcsolatos információkhoz való hozzáférést.
A három község a kapott információkat a helyben szokásos szervezési rendszerben továbbítja a lakosság felé, a lakossági véleményeket, kérdéseket pedig a TEIT felé. A szükséges létesítményeket és eszközöket térítésmentesen biztosítják a megállapodás keretében szervezett rendezvényekhez, illetve településeiken csoportos tájékozódó látogatásokat szerveznek az atomerőműbe és a bátaapáti tárolóba, amihez igénybe vehetik a TEIT tapasztalatait és kapcsolatrendszerét.
Madocsa, Györköny, Dunapataj annak ellenére, hogy közigazgatási területük beleesik az atomerőmű körüli 12 km-es körbe különböző okok miatt nem csatlakoztak 1992-ben, alakuláskor a TEIT-hez. Régi igény, hogy csatlakozhassanak, részesüljenek a társulás szerződései által biztosított előnyökből, részt vegyenek a feladatokban. A faluvezetők fontos lépésnek ítélték a mostani megállapodást, amellyel – mint fogalmaztak – a TEIT „előszobájába” kerültek”.
Gelencsérné Tolnai Klára, Madocsa polgármestere azt mondta, huszonöt év óta azon dolgoznak, hogy egy rossz döntést helyre tudjunk hozni. – Most talán tettünk egy fontos lépést – jegyezte meg. Elárulta, hogy mindig nagyon jó kapcsolatuk volt az atomerőművel, ezt igyekeztek megőrizni, most pedig azt remélik, hogy szorosabbra fűzhetik a viszonyt. Braun Zoltán Györköny polgármestere arról beszélt, hogy Györkönyből is sokan járnak az atomerőműbe dolgozni, illetve az elmúlt években sikerült támogatáshoz jutniuk az atomerőmű alapítványain keresztül, ami Györkönyben látható fejlődést eredményezett. Hangsúlyozta, hogy nincsenek egymástól elhatárolva az erőmű környéki települések, s azok lakói egy közösséghez tartoznak, az erőmű működésének esetleges hatásai ugyanúgy érintik őket, ezért az előnyökből is egyformán kell részesedniük. Dunapataj lakói nagy örömmel vették, hogy az atomerőmű mindig a települések mellett áll, jegyezte meg Dusnoki Csaba polgármester. – Üröm az örömben, hogy nem lehettünk TEIT-tagok, de a Duna-Mecsek és a Jövőnk Energiája alapítványok támogatásának köszönhetően sok fejlesztést elvégezhettünk azért, hogy megtartóbb, jobb életminőséget biztosító települések övezzék az erőművet – tette hozzá.